Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



Balatonmagyaród és környéke történetéről, természeti és épített értékeiről

Balatonmagyaród gondozott falu, épített értékei közül a templom és a Kányavári híd emelkedik ki, de sok szép régi házat is láthatunk még a faluban. A település önkormányzata sok erőfeszítést tett, tesz az épített értékek védelméért, elsősorban pályázati forrásokból. Németh polgármester így nyilatkozott a Zalai Napló 2008. március 26-i számában:

Mai tervek az épülő Balatonmagyaródról

a település épített környezetének fejlesztéséről: "...tavaly nem kényeztettek el bennünket pályázati lehetőségekkel, most abban bízzunk, hogy idén végre megjelennek a beharangozott európai uniós kiírások.A településünket átszelő utcában ugyanis szeretnénk egy faluközpontot kialakítani. Az óvodát, a polgármesteri hivatalt, a kultúrházat és a templomot magában foglaló utcaszakaszt amennyire lehet egy kis térré szélesítenénk ki. A teret sétánnyal, néhány játszóeszközzel és üde növényzettel díszítenénk. Ebben a falukép javítását szolgáló projektben szeretnénk még megvalósítani egy fásítási programot egyféle fajtájú fák kiültetésével, végig a településen. Szintén pályáznánk a kultúrház rekonstrukciójának folytatására is. Nagytermét már korábban felújítottuk, most egy másik helyiségét és vizesblokkját tennénk rendbe, külsejét újra vakolnánk. Egy teleházat szeretnénk itt kialakítani a lakosság számára, a széles sávú internetet már bevezettük, a számítógépek beszerzését várhatóan saját erőből oldjuk meg. A létesítményre egyébiránt előbb sikertelenül pályáztunk. Jó lenne mindezt egy füst alatt megoldani, ehhez azonban kis önrészű pályázat kell. Reméljük, hogy lesz ilyen."

A balatonmagyaródi templom

"1540-es évektől azonban sűrűn pusztítottak a faluban, de a zalavári és a komáromi katonák is portyáztak a községben. 1686-ban a németek és horvátok keltek át a falun és szinte mindent felégettek. A sok viszontagság ellenére a falu mindig újraépült.1696-ban SzéchényiGyörgy kezére jutott és gyors fejlődésnek indult a falu.1739-ben fatemplomot kapott a település. 1848-ban már 752 -en laktak a faluban. 1896-ban római katolikus iskolaház ,tanítólakás ,óvóda létesült." - idézi fel a történelmi eseményeket a Barangolás hazánk tájain című internetes magazin, ahonnan ide másoltuk a balldalon látható képet. A jobboldali kép a zalakaros.celodin.hu utloljára 2002-ben frissített honlapjáról vettük.

A balatonmagyaródi Sarlós Boldogasszony római katolikus templom a Kaposvári Egyházmegye Nagykanizsai Esperesi Kerülete zalakomári Szentháromság Római Katolikus Plébániájához tartozik.

Épülő Balatonmagyaród a 20. század második felében

A település épített környezet a 20. század közepén, másodk felében is jelentősen átalakult. Erről ad pillanatfelvételt néhány régi fotó, melyen a művelődési otthon alapozását (a barna kép) és a Dózsa györgy utca burkolatának építését örökítették meg, s melyeket Kovács Ferencné, balatonmagyaródi lakos bocsátott rendelkezésünkre. A település épületeiről és építkezéeiről készült képek a balatonmagyaródi fotótárban tekinthetők meg. Tematikus linktárunk Balatonmagyaród épített értékeiről szóló mappájában minden olyan link megtalálható, melyet idézünk a www.balatonmagyaród.nagykar.hu-n!